"Az emberiség történelme az emberiség háborúinak történelme" - fogalmaz most ismét megjelenő könyvében a plasztikai sebészként dolgozó, egyben amatőr nyelvész Szemerey István Balázs. A háborúk mögött sok-sok érdek húzódik meg, ám a szerző szerint eddig a legkevésbé foglalkoztunk azzal a motivációs   [>>>]

"Az emberiség történelme az emberiség háborúinak történelme" - fogalmaz most ismét megjelenő könyvében a plasztikai sebészként dolgozó, egyben amatőr nyelvész Szemerey István Balázs. A háborúk mögött sok-sok érdek húzódik meg, ám a szerző szerint eddig a legkevésbé foglalkoztunk azzal a motivációs ténnyel, hogy a háborúk - ki nem mondottan - egyben a különböző nyelvek háborúját is jelentették. Könyvében ebből a szemszögből kívánja górcső alá venni az elmúlt évezredeket: az európai és később az Európából "kihurcolt" nyelvek által meghódított világ történelmét, a nyelvek vizsgálatán keresztül.*** Elsőként igyekszik felvázolni - saját értelmezése alapján - a nyelvek születését, 12-13 ezer évvel ezelőttől, vagyis az "atlantiszi ősnyelv"-től Krisztus előtt 500-ig, vagyis a latin nyelv megjelenéséig. A szerző az amatőr nyelvészeknél rendkívül népszerű gyöknyelvi fejtegetéseket (például a nyelv - nyal - nyál - nyel - nyíl - nyúl - nyújt szavak közötti erős alaktani és értelemszerinti összefüggés hangúlyozását) követően részletesen foglalkozik a japán Masaru Emoto vízkristály-vizsgálataival, illetve tovább is gondolja azokat (rámutatva például arra, hogy a magyar "szeretet" szó vízkristályában hogyan jelenik meg a hetes szám, mint a magyarság gyakran visszaköszönő motívuma). A következő fejezet a latin nyelv megjelenése utáni "nyelvháborút" írja le, vagyis hogy a "semmiből jött" - bizonyos feltételezések szerint földönkívüli eredetű - latin nyelv hogyan törölte el Európában a többi ősi nyelvet, a magyar és a kelta kivételével. A szerző itt kezdi részletesebben kifejteni azon meglátásait, miszerint a latin "az egység helyett a széthúzásra hajazó, a nyelvtanában mind az ige, mind a főnévi ragozásban, mind a személyi névmásokban nemeket alkalmazó" nyelv, vagyis "az értelemnélküliség és a széthúzás, a bábeli hasadás legnagyszerűbb nyelvi emléke, csúcsterméke". A szerző részletesen foglalkozik a szkíták, a kelták, a pártusok és más ókori népek eltűnt nyelvével, majd a magyar történelemről ír, ezúttal is nyelvészeti fejtegetései nézőpontjából, részletesen foglalkozva a magyar zászlóval, a turulmadárral és a Szent Koronával, mint szkíta beavató koronával. A szerző külön fejezetet szentel Trianonnak, vagy ahogy ő fogalmaz, "a magyar nyelv holokausztjának", amikor is a "latin nyelvet vagy annak utódnyelveit beszélő, Európát 98%-ban meghódító nemzetek összefogtak az egyetlen szkíta nyelvet beszélő nemzet ellen". Igyekszik még bizonyítani azt, hogy a magyar nyelvet miért tekinthetjük "kódnyelvnek", majd ezen kódnyelv alapján a szkíta származású (!) Jézus nevéről, anyanyelvéről, és utolsó szavainak állítólagos jelentéséről ír a szerző. Az utolsó fejezet a lehetséges jövőről szól: hogy az emberiség miként találhat vissza a jó útra, természetesen a magyar nyelv segítségével. Az irodalomjegyzékkel záródó kötet magánhasználatra ajánlott. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]