Eric Berne - a pszichológiában jól ismert tranzakcióanalízis elmélete szerint az egyénben rejlő három én-állapot (szülő, felnőtt és gyermek) - a különböző célok érdekében rejtett tranzakciók sorozatát indítja el. A felnőttkori magatartászavarok kialakulásában döntő szerepet játszik a gyermek-én -
[>>>]
Eric Berne - a pszichológiában jól ismert tranzakcióanalízis elmélete szerint az egyénben rejlő három én-állapot (szülő, felnőtt és gyermek) - a különböző célok érdekében rejtett tranzakciók sorozatát indítja el. A felnőttkori magatartászavarok kialakulásában döntő szerepet játszik a gyermek-én - valahol a kettő és az ötéves kor között történt - sérülése, ezért ennek feltárása és meggyógyítása a lelki egészség helyreállításának és megőrzésének a feltétele. Főként Berne elméletére építve dolgozta ki terápiás módszerét az amerikai pszichológus, John Bradshaw. Munkájában a megsebzett, belső gyermeki én felszínre hozására és gyógyítására törekszik oly módon, hogy minden fejlődési szakaszt megvizsgál, amelyeken a belső gyermek keresztülmegy, miközben túlélése érdekében alkalmazkodik. ***A korábbi tranzakcióanalízis munkákkal szemben, amelyek a terapeutáktól teszik függővé a gyógyulást, új terápiás eszközt, a felnőtt-én erőinek felhasználását alkalmazza a lelki panaszok orvoslására. Könyvében négy részben ismerteti a gyógyítás folyamatát. Elsőként megmutatja, "mi történik azzal a csodálatos kezdettel, amikor mi vagyunk maga a költészet"; hogyan maradnak meg a gyermekkor sebei, hogy összezavarják a felnőttkori életet. A második rész a gyermekkor fejlődési szakaszain vezet végig, bemutatja, mi minden szükségeltetik ahhoz, hogy valaki lelkileg egészséges módon nőjön fel. Ebben a részben minden fejezet végén kérdőívet is közöl, amelyek segítségével az olvasó felmérheti: kielégítették-e belső gyermeki igényeit az adott életkori szakaszban? A harmadik rész a gyermek-én "növekedésében és kinyílásában" segítő gyakorlatokat ismertet, a negyedik rész pedig megmutatja, hogy a megsebzett gyermek meggyógyításával hogyan kerül felszínre újból az elveszett "csodagyerek", vagyis az az alkotó erő és lelki béke, amely a kiegyensúlyozott felnőtt, illetve szülői én feltétele. A közérthetően megírt, esetleírások tucatjával példázott és saját személyes sorsának alakulásával alátámasztott, több év után ismét kiadott kötet - az önfejlesztés lehetőségét kináló kiadványok tömegében - figyelemre méltó munka. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
[<<<]