Cselenyák Imre már több költőről – Tinódi Lantos Sebestyénről, Arany Jánosról, József Attiláról – írt életrajzi művet, most pedig „az igazi Petőfi" emberi portréját rajzolja meg. A szerző a költő rövid, de annál mozgalmasabb életútja keretében főként a fordulatokat emeli ki, és úgy jellemzi hősét,   [>>>]

Cselenyák Imre már több költőről – Tinódi Lantos Sebestyénről, Arany Jánosról, József Attiláról – írt életrajzi művet, most pedig „az igazi Petőfi" emberi portréját rajzolja meg. A szerző a költő rövid, de annál mozgalmasabb életútja keretében főként a fordulatokat emeli ki, és úgy jellemzi hősét, mint különc személyiséget. A regényes történet elején a kisfiúval találkozik az olvasó, aki egy percig nem tud nyugton ülni, mondván, ha leül, megfájdul a lába. Aztán közli, ha megnő, beáll huszárnak, addig is a barátaival hős lovagot játszanak. ***Érdekes epizódokban jelenik meg Petőfi vállalt magyarsága, sőt kun büszkesége. Az író számtalan életepizódban ábrázolja a sovány, kopott ruházatú és pénztelen, de folyton lángoló, lelkesedő fiatalembert, aki hatalmas pátosszal tudja szavalni Vörösmarty verseit, kivált a Szózatot. Cselenyák Imre mindenüvé követi nyughatatlan hősét, iskoláiba, Pestre, vándorszínész útjaira, és elbeszéli, hogy a „hektikás fickónak" nevezett Petőfi nem kapott jelentős szerepeket, inkább a kellékeket, a díszleteket kellett hordoznia. A regényben természetesen megjelennek a költő életét kísérő alakok, Orlai Petrics Soma, Jókai Mór, Nagy Ignác, Vörösmarty, Csapó Etelke, Arany János, Bem tábornok, és természetesen Szendrey Júlia. Ugyancsak fölidéződnek élete változatos színterei Kiskunfélegyházától, Pesttől, Pozsonytól Nagyszalontán át Székelykeresztúrig. Cselenyák Imre sok intimitást is elárul a költőről, például arról, hogy az ifjú feleség, Júlia a koltói kastélyban igyekezett férje kedvében járni, de valójában titkos naplójának élt, ugyanakkor írás közben olykor még magát is becsapta. Azt is megtudjuk, hogy 1848. március 15-én, a forradalom napján a heves ifjaknak Jókai délben kiadta a jelszót: „Eljárt az idő honfitársaim. Most menjünk ebédelni valamennyien békességgel". Érdekes epizódok sorában kíséri el az író a költőt a fehéregyházi csatatérig, ahol állítólag az utolsó szavai ezek voltak: „Juliskám, Zoltánkám". Az anekdotikus irályú, epizodikus szerkezetű, a költőhöz méltóan mozgalmas cselekményű regény számos helyén eredeti szövegek (levelek, jegyzetek, kortanúk vallomásai) olvashatóak, ugyanakkor a mű egésze fikció, sodróan lendületes ifjúsági regény. "www.kello.hu minden jog fenntartva" [<<<]